Viszonylag hirtelen jött az ötlet, hogy ezen a hétvégén folytassuk a kéket: kedden ért véget a KÖMT, ami eléggé fárasztó négynapos lezárása volt a hajtós kéthónapos szervezésnek, nem hittem volna, hogy Fox kapható lesz egy túrára. De kapható volt, úgyhogy szerdán gyorsan foglaltam is szállást a nógrádsipeki Paripa vendégházba. Pénteken hamarabb eljöttünk munkából, és a 16:30-kor induló busszal mentünk Szécsénybe, ahol át kellett szállni a nógrádsipeki buszra. Késésben voltunk, és amúgy is csak 7 percünk lett volna átszállni, úgyhogy Szécsény előtt már eléggé aggódtam. Pont 18.35-kor értünk be, szaladtunk is a csatlakozáshoz, amire még pont szálltak fel, úgyhogy elértük. Ha ezt lekéssük, két óra múlva ment volna a következő…

A vendégházban nagyon kedvesen fogadtak, welcome drinknek pálinkát kaptunk, a szobában pedig kellemes meleg áradt a cserépkályhából. Bár ilyenkor általában elmegyünk még este a helyi kocsmát felfedezni, ezúttal az este sztárja a cserépkályha volt: változatos alakzatokban kucorodtunk körülötte, lábat melegítettünk, olvasgattunk, teát kortyoltunk. Éjjel nagyon jót aludtam a falusi csendben, reggel pedig még meleg volt a szoba, hála a kályhának.

2022. november 5. szombat
8 körül akartunk elindulni, hogy bőven legyen időnk elérni a 16:15-ös közvetlen buszt a Bableves csárdánál. 21.8 km várt ránk, plusz amit még a csárdától a buszmegállóig sétálni kell, úgyhogy jobbnak láttuk időben indulni. A kisboltnál kezdtük a napot, vettünk harapnivalót útközbenre. A boltnál megállított egy helyi néni, kifaggatott az úticélunkról, megállapította, hogy nincs túl jó időnk a túrához, de azért jó utat kívánt. Az volt a tapasztalatunk egész nap, hogy nagyon kedvesek meg érdeklődőek voltak az emberek mindenhol. A legtöbben csodálkoztak, hogy ilyen “rossz” időben túrázunk. Pedig nem is volt annyira rossz az: reggel még csöpögött, utána ködös volt, de a nap második felében csak borult volt az ég. Tény, hogy konkrétan nem találkoztunk túl sok túrázóval egész nap, csak Hollókő közvetlen közelében.

Ahogy kiértünk a faluból, kezdődött a cuppogás. Nagyon reméltem, hogy nem lesz olyan nagy sár, mint legutóbb. Olyan borzasztó nem volt azért a helyzet, de főleg az elején elég sokat csúszkáltunk, bár nekem nagy segítség volt a múltkor már bevetett vízhatlan bakancs, a kamásli meg megmentette az egész nadrágszáramat a sártól.

Nagyon szeretem az ősznek ezt a részét, amikor már nagyban hullanak a sárga falevelek. Amerre mentünk, mindenhol levéleső potyogott az égből. Ahogy egyre magasabban jártunk, sejtelmes köd kezdett körülvenni minket.

Az őszi hangulatot csak fokozta, hogy bár nem emberi, de társaságunk is akadt: egyszer egy mufloncsapatot zavartunk fel, aztán pedig egy foltos szalamandra állta utunkat. Még sosem láttam foltos szalamandrát a természetben! Nagyon megörültem neki, csináltam is róla vagy ezer képet.

Hollókő felé közeledve ismerős lett a környék, egyszer túráztunk már erre. Eszembe is jutott az egyik lejtőnél, hogy felfele menet ott hessegettem a végtelen szúnyogmezőt magam körül, rengeteg szúnyog volt mindenhol abban az évben, de főleg az erdőben. Szerencsére most ettől nem kellett tartanunk.

Lecsúszkáltunk a Dobogó-tetőről, aztán a Sós-puszta legelőjén egy hosszú emelkedőn közelítettük meg Hollókőt. Az eddigiekhez képest egészen száraz volt a talaj, de homokos volt a föld, talán még jobban tapadt a bakancs talpára, mint a sima sár. Az emelkedő félelmetesnek tűnt, de nem volt annyira vészes. Már közeledtünk a faluhoz, az erdőbe beljebb érve látszott a vár, de még egy emelkedőt meg kellett másznunk, hogy ténylegesen beérjünk Hollókőre. Pont dél volt és harangoztak. Néhány turista lézengett csak a macskaköves utcán meg pár helyi lakos. Körbe nem néztünk, láttuk már a falut, de persze most is nagyon bájosak voltak a kis parasztházak.

Pecsételés előtt beültünk a kocsmába kicsit pihenni. Kértem egy sört, és meglepetésemre Fox egy kb. 6 decis korsóval tért vissza, ez is ritkaság. Számot vettünk a hátralévő távról, és abban maradtunk, hogy meglátjuk, hogyan érünk Alsótoldra, és ha még van időnk a Bableves csárdáig sétálni, akkor továbbmegyünk, ha nem, akkor megvárjuk ott a buszt. 3/4 1-kor indultunk tovább, így a buszig 3 és fél óránk volt és 10 km séta várt ránk legalább. Ha nem kell sárban totyogni és nagyon csúszkálni, akkor simán letolunk ennyit, de nem tudtuk, mi vár ránk.

Hollókőtől nincs messze a mostanában nagyon divatossá vált Isten tenyere kilátó, odáig több kirándulóval is találkoztunk. Szedtük a lábunkat, végigrohantunk a nyergen, ahonnan egyébként minden irányba szép kilátás nyílt, bár a ködös idő miatt messzire nem láttunk el. A kilátónál lőttem pár képet, amúgy nem igazán álltunk meg, siettünk is tovább Felsőtold irányába.

Mezőn, aztán szántóföldön keresztül értük el Alsótoldot, újabb adag sarat ragasztva a cipőnk talpára. Jól álltunk idővel, úgyhogy tovább indultunk a csárda felé. Kivételesen felüdülés volt az autóúton menni, csak az utolsó másfél kilométer vitt vissza az erdőbe, de előtte még egy emelkedőn is fel kellett küzdenünk magunkat, ami így a túra végén már nem esett annyira jól. Az utolsó párszáz méter elég kínkeserves volt, ám egyszer csak feltűnt a Bableves csárda a fák között. Olyan jó időt mentünk, hogy még levest is tudtunk enni és egy kis sört inni. Hangulatos hely a csárda, még cserépkályha is volt benne. Jó lett volna megebédelni, volt rántott sajt is, de menni kellett a buszra.

Már sötétedett, amikor elindultunk a megálló felé, ami 600 méterre volt. A buszon jólesett pihenni, és bentről nézni a kint szitáló esőt. Ezzel hatalmas szerencsénk volt: akkor kezdett csak el újra esni, amikor a buszt vártuk. Este 6-ra értünk Budapestre, itthon meg kb. bedőltem az ágyba.

És akkor a szokásos statisztika: 775 km, a kéktúra 66%-a van mögöttünk. A következő túrát kétnaposra tervezzük, és szeretnénk befejezni a 19-es szakaszt.