2022. július 31. vasárnap
Reggel vendéglátónk volt olyan kedves, hogy megkínált minket kamával, az észt “zabkásával”, mert ők túl sokat főztek. Hát nem tudom, mennyit főzhettek, mert akkora adagokat kaptunk fejenként, ami két embernek is elég lett volna. Reggeli után összepakoltunk és elköszöntünk, aztán a vár felé vettük az irányt.

Ez volt az utolsó napom Észtországban, Haapsalura már csak korlátozott időnk maradt, mert késő délután buszoztunk Tallinnba, én pedig onnan repültem tovább Rigába. Az azért még belefért, hogy a várat megnézzük és sétáljunk egyet a parton.

Haapsalut szokták a Baltikum Velencéjének is nevezni (mindig viccesek ezek a különböző tájegységek Velencéi: jártam az igazi Velencében, az ukrán Velencében (Vilkovo), most már voltam a Baltikuméban is). Haapsalu tengerparti üdülőváros, gyógyhatású iszapjáért és meleg tengervizéért szokták szeretni – a Romanovok is előszeretettel látogatták a sós iszap fürdőit.

A haapsalui várat a 13. században kezdték építeni, de az évszázadok során gyakran bővítették, átépítették. Jelenlegi méretét a 16. század elején érte el. A livóniai háborúban (1558-1582) súlyos sérüléseket szenvedett az épület. A 17. században már nem használták erődként, 1688-ban teljesen le is égett egy tűzben. A 18. század elején a nagy északi háború után falainak egy részét lerombolták. 1889-ben elkezdték restaurálni, a 1980-1990 között pedig régészeti feltárásokat végeztek és megnyitották a vármúzeumot.

A múzeum itt is érdekes volt, bár kevésbé interaktív, inkább aktívan olvasós. Így is egy élmény volt a vastag kőfalak között mászkálni. Egy részen fel lehetett próbálni különböző sisakokat és fegyvereket, persze mi is éltünk a lehetőséggel.

A múzeum csomagmegőrzőjében hagytuk a táskáinkat, és lesétáltunk a tengerpartra. Igazi békeidőkbeli üdülőváros hangulatát árasztotta a part kis pavilonokkal és sekély, mocsaras vizével.

Elsétáltunk a Csajkovszkij pad mellett, amit a híres orosz zeneszerző tiszteletére állítottak. Csajkovszkij 1867-ben járt Haapsaluban, és szerette a promenádról nézni a naplementét. A padnál üldögélve a zeneszerző zenéit lehet hallgatni. Érdekesség, hogy a VI. szimfóniájába beépítette egy észt népdal dallamait, valamint a Souvenir de Hapsal zongoradarabot is itt szerezte.

Egyéb nyomát is láttuk annak, hogy szívesen nyaraltak itt oroszok: az egyik partközeli faházikón tábla hirdette, hogy itt lakott I. Péter orosz cár.

A sétány végén a Hotel Promenaadi Haapsalu éttermében megittunk egy sört, aztán visszamentünk a várhoz. Eddig nem tudtunk bemenni a kápolnába, mert mise volt, de most végre bejutottunk. A székesegyházat 1260-ban építették, stílusában a román és gótikus közötti átmenetet mutatja. A svéd idők alatt a korábban katolikus templom lutheránussá vált. A 17-18. századok során többször megrongálódott tűzben vagy viharban, és sokáig nem is volt pénz az újjáépítésére, csak a 19. század végén épült fel újra. A szovjet időkben üresen állt, még annak az ötlete is felmerült, hogy uszodává alakítsák át.

A templomhoz köthető egy kísértethistória: teliholdas augusztusi éjszakákon megjelenik egy szellemalak, a Fehér Hölgy a kápolna ablakában. Az Ösel-Wiek püspökség idejében egy kanonok beleszeretett egy észt lányba, akit fiúnak öltöztetve rejtette el a kóristák között. A lány valódi neme persze kiderült, és büntetésként a kanonokot cellába vetették, hogy ott haljon éhen, a lányt pedig egy darab kenyérrel és bögre vízzel befalazták a kápolna falába. A haapsaluiak alaposan rá is játszanak erre a legendára: az augusztusi telihold idején tartják a Valge Daami Aeg fesztivált előadásokkal, tánccal, versenyekkel.

Hamarosan indult a buszunk, elgurultunk hát a vasútállomásra. Nagyon jók ezek a Luxexpress buszok Észtországban: a bringákat külön tárolóba pakolta a sofőr, utazás közben pedig lehet filmet nézni az ülésekbe szerelt kijelzőkön. Én is ezzel ütöttem el az időt, amíg Tallinnba értünk. Kicsit még hamarabb is odaértünk, mint a menetrend szerint kellett volna. Elbúcsúztam Bogitól, aki egy tartui járattal hazavitte a bringákat is, én pedig elindultam a reptér felé. Abszolút hihetetlen a budapesti viszonyokhoz képest, hogy az észt fővárosban simán ki lehet sétálni a reptérre – a buszpályaudvartól kicsivel több, mint 2 km-t sétáltam, de tökre ráértem. Még egy plázába is bementem, mert akartam venni sinepet meg Tammsaare Tõde ja õigus könyvsorozatának második részét, de meglepetésemre este 7-kor minden bolt bezárt. Sinepet azért tudtam szerezni meg a kedvenc krémemből is vettem.

A reptéren azt hittem, hamar átérek a securityn, de kígyózó sor állt, és csak egy pult volt nyitva – még jó, hogy hamarabb a reptérre értem, 3/4 órát vártam, míg sorra kerültem. Air Baltic-kal repültem Rigába, 21:30-kor indult a gép. Óriási mázlim volt, mert ablak mellett ültem, és végignézhettem egy meseszép naplementét. A legszebb az volt, amikor a levegőből láttam a szigeteket, amiket meglátogattunk.

Alig egy óra volt az út Rigába. Aznap nem ment gép Budapestre, ezért az éjszakát a Sky High Hotelben töltöttem. Könnyen odataláltam, csak párszáz métert kellett sétálnom a terminál épületétől.

2022. augusztus 1. hétfő
Szemerkélő esőre keltem, és pulóverben sétáltam át a terminálba, hűvös idő volt, 20 fok mindössze. Lelkiekben felkészítettem magam a budapesti hőségre, bár nem igazán vágytam rá. Ryanairrel repültem haza, ezúttal sajnos nem ablak mellett, hanem a folyosónál ültem. Budapesthez közeledve már látszott, mennyire meleg is van: a fű teljesen ki volt égve mindenhol, a falevelek is teljesen sárgák voltak a szárazságtól. És leszállás után meg is csapott a hőség, visszasírtam a hűvösebb észtországi időjárást. Erre a napra nem vettem ki szabadságot, délután már dolgoztam.

Nagyon jó volt ez az észtországi biciklitúra, ahogy írtam róla, csak erősebb lett a vágyam, hogy mihamarabb visszatérjek. Körülbelül 234 km-t bicikliztünk az észt szigetvilágban, csodaszép volt az egész út. És stílusosan az észt utam utolsó részét Észtország 105. születésnapján sikerült publikálnom. Palju õnne, kallis Eesti!