2023. március 5. vasárnap
Reggel korán felkeltünk, hogy hamar újra úton lehessünk. 7:40-kor indult a buszunk a Galyatetőre, 8 után már a Turistacentrumban kávéztunk. Az abszolút legjobb az egész reggelben a cica volt, aki a hűtő tetején pihente ki az éjszaka fáradalmait. Bepótoltuk az előző este elmaradt pecsételést, és elindultunk a hidegben. Esküszöm, hogy többször is láttam hópelyheket szállingózni az út során.

Este még ábrándoztunk azon, milyen jó is lenne kicsit meghosszabbítani a túrát, és Mátraháza után még a Kékestetőre is felmenni, és akkor a félelmetesen nehéz Mátraháza-Sirok szakaszból egy nagy adag emelkedést és pár kilométert lecsippanthatnánk. Volt erre esély, hiszen csak alig 9 km volt az aznapra tervezett táv, és többet mentünk lefele, mint felfelé.

Ahogy távolodtunk a Galyatetőtől, közeledett a Kékestető tornya, mellettünk pedig szinte folyamatosan láttuk a mesés panorámát. A Vércverés kissé megizzasztott, de utána megint elképesztő volt a kilátás, az egész Mátra minden csúcsával felsorakozott előttünk, odalent pedig kis települések sejlettek a távolban.

A Csór-hegy váratlan akadályként tornyosult előttünk, amit nem volt elég megmászni, a túloldalon jó meredeken ereszkedett, és még csúszós is volt az oldala. Örültem, amikor végre leértünk.

Odalent már az autóúton kellett átkelnünk, és vele párhuzamosan haladva közeledtünk Mátraháza felé. Egy fácánt felriasztottunk, majd kicsit sárossá vált a terep, aztán lassan a rég elhagyatottan álló Vörösmarty Fogadóval szemközti buszmegállóban pecsételtünk.

Már csak 2 km volt Mátraháza, de milyen 2 km?! Teljesen elcsigázottan baktattam felfele a soha véget nem érőnek tűnő emelkedőn, és én már tudtam, hogy ez a túra itt ma véget ér, én biztosan nem bírok felmenni a Kékestetőre. A bakancsom, ami nagyon jó, mert teljesen vízálló, sajnos hosszú túrákra nem annyira alkalmas, 15 km felett egyszerűen elkezd fájni benne a lábam, mintha túl nehéz lenne. Mivel egész előző nap benne túráztam, így aznap hiába mentünk csak 9 km-t, az előző napi táv hozzáadódott. Pedig amúgy szép volt az erdő Mátraházáig, a szurdokon áttörő patak teljesen vadromantikus hangulatot teremtett, de én már csak oda akartam érni és véget vetni szenvedéseimnek.

Mátraházán még volt egy kis időnk a buszig pecsételés után, ittunk egy forralt bort addig is. A busz kényelmesen végigvitt Budapestig, volt időnk pihentetni a lábainkat.

827 km-t tettünk meg a kéken, a teljes táv 71%-át.