2025. május 4. vasárnap
Esős napra ébredtünk, éjszaka fel is riadtam a vihar hangjaira. Szerettünk volna már emberi időben Říčanyba érkezni, ahol Ralitsáéknál töltöttük az éjszakát. Říčanyba Prágán keresztül lehet eljutni busszal vagy vonattal, és mire észbe kaptunk, Česke Budějovicéből egyszerűen nem volt hely semmilyen buszra, a legkorábbi a 12:50-kor induló Flixbus volt, így arra vettünk jegyet. Mivel a szállásról 10-kor kidobtak, a fennmaradó időben elmentünk megnézni a Fekete Tornyot.

A Fekete Tornyot 1550-1577 között építették, a munkálatokat olasz mesteremberek végezték. A 72 méter magas építmény őr- és harangtoronyként is szolgált, innen figyeltek minden gyanús füstöt és tüzet, megakadályozandó a tűzvészt. A toronyőr családjával a toronyban lakott, és nem volt ritka az sem, hogy állatokat is tartottak. Volt, hogy a toronyőr szolgálata alatt egyáltalán nem hagyhatta el a tornyot.

Az épület nem volt mindig fekete, eleinte “nagy”, “magas” vagy “új” toronyként emlegették, de még a “fehér” jelzőt is megkapta időnként, először a 20. században hivatkoztak rá feketeként.

A toronyban hét harang is található. A II. világháborúban a Poledník nevű harangot beolvasztották katonai célokra, de 1995-ben a Budejovicki Budvar sörfőzde megszponzorálta a hetediket, ami immár a Budvar nevet viseli.

A galériára 225 lépcső vezet. Vannak legendák kísértetekről, az éjjeliőrt figyelő csontvázról, aki betegséget és vészt hoz a városra, ha az őr nem megfelelően imádkozik. Szóbeszéd szól még a torony alatti alagutakról, amik a Hluboká kastélyhoz vezetnek, de ennek nem találták nyomát – és igen hosszú alagútnak kéne lennie, a kastély tíz kilométerre fekszik a toronyhoz képest.

A toronyból visszasétáltunk a fő térre, ahol megkerestük a vándorló követ (Bludný Kámen), ami bizonyos vélemények szerint az akasztófa helyét jelölhette. A neve arra utal, hogy egy helyi mondás szerint aki este kilenc után átsétál felette, az napkeltéig elveszetten fog bolyongani a városban. (Logikus, ha ilyen későn kint voltál a régi időkben, lehet, hogy amúgy is a kocsmából tévelyegtél éppen haza.) A kő 2010 óta van lebetonozva, amikor is egy részeges este végén a követ fiatalok kiásták és poénból máshova rakták le.

Mivel még volt időnk a buszig, és az eső is rákezdett, bemenekültünk egy bárba, ott ütöttük el az időnket. Prágába nem volt egyszerű eljutni, útépítés miatt negyven percet késett a buszunk. A Hlavní Nadrazín találtunk egy új bagettezőt, a Bageterie Boulevardot, ahol volt gluténmentes opció is, gyorsan ettünk egyet, mielőtt felszálltunk a Říčany felé tartó vonatra. Rali már várt minket az állomáson. Lepakoltunk náluk, aztán vacsora előtt tettünk egy kisebb kört a városkában.

Říčany nem egy jelentős település, Prága egyik elővárosa. Szerepel az 1541-es Hájek krónikában, miszerint 748-ban már létezett, és csatát vívtak itt, de mivel több mint ötszáz évvel az állítólagos események után írták le a történetet, ez eléggé kétséges. Az biztos, hogy 1260 körül alapították meg a várát. A huszita háborúk során aztán kifosztották, 1516-ban már romként írnak róla. A város később felvirágzott, majd a harmincéves háborúban szinte teljesen elpusztult és elnéptelenedett.

A várból mára csak néhány falmaradvány maradt, az is annyira omladozik, hogy nem ajánlott nagyon a közelébe menni, de érdekes volt látni, mert a maga korában egy elég jól felszerelt, az arisztokrácia által igényelt pompával bíró nemesi lakóhely volt. És amúgy meg magamtól biztosan nem jöttem volna el csak emiatt Prága elővárosába, szóval ezért is hálás vagyok Ralinak, hogy megmutatta.

A közös vacsora után még beszélgettünk és borozgattunk Raliéknál, majd másnap elköszöntünk tőlük, és visszavonatoztunk Prágába. Onnan már gyorsan hazajutottunk repülővel. Élveztem ezt a pár napot, olyan régen csináltunk olyat Foxszal, hogy csak úgy nekiindultunk egy térségnek, és minden nap felfedeztünk egy-egy új helyet, már hiányzott.