Egyszer jártunk már a Stonehenge-nél, amikor 2016-ban befizettünk egy Stonehenge-Windsor-Oxford egynapos buszos túrára, de olyan kevés időnk volt egy-egy helyszínen, hogy már akkor elhatároztuk, hogy a Stonehenge-hez még visszamegyünk. És így is lett. Sokáig szemeztünk a Stone circle experience nevű lehetőséggel, amivel nyitás előtt vagy után 45 percre be lehet menni a kőkör közepébe. (Előtte vagy utána meg lehet nézni a látogatóközpontot is attól függően, hogy este vagy reggel megy az ember.) Az egy dolog, hogy jóval többe kerül (47 font), mint az amúgy sem olcsó sima jegy (23.6 font), de egyszerűen nem tudtuk volna megoldani az oda- vagy a hazajutást, mert a látogatócentrumhoz csak napközben jár egy shuttle bus, nyitvatartási idő előtt vagy után nincs tömegközlekedés. Autót bérelni nem akartam, én nem merek olyan helyen vezetni, ahol nem elég, hogy mások a mértékegységek, még a rossz oldalon is vezetnek.

2022. március 15. kedd
Szerencsénk volt abból a szempontból, hogy Wokingból közvetlen vonatok járnak Salisburybe, ráadásul viszonylag gyakran, és az út sem hosszú. Reggel korán felkeltünk, hogy Salisbury vasútállomáson az első aznapi busszal eljussunk a Stonehenge-hez. 10-kor indult a The Stonehenge Tour “városnéző” járata. Felszálláskor kaptunk fülest, amin keresztül egészen a látogatócentrumig hallgattuk a történeti áttekintést és érdekességeket Salisburyről, Old Sarumról és a Stonehenge-ről.

Már ahogy közeledtünk az ősi romokhoz, nem nagyon tudtam másra gondolni, minthogy ezeken a megkapóan szép angliai vidéken milyen élet lehetett egykor, amikor “tömegek” zarándokoltak a Stonehenge-hez. Most mi voltunk a messzi földről jött vándorok, bár amikor a busz beparkolt, még tömegekről nem beszélhettünk: nyitás után nem sokkal jártunk csak.

Átvettük a látogatóközpontban az előre váltott jegyeinket és a Stonehenge guidebookot. Éhesek voltunk, úgyhogy a túra előtt beültünk a büfébe kávézni és reggelizni, már ha a csokitortát, reggelinek lehet nevezni. 😀 Ezek után indultunk csak el a kövek felé. Nem a kisbusszal mentünk, hanem kiélveztük, hogy nem sietünk sehova és lehet nyugodtan nézelődni.

Ahogy a kiépített járda után egy mezőgazdasági kapun egy rétre jutottunk, hamarosan megpillantottuk az első látványosságot, a Stonehenge cursust. (Nem találtam magyar nevet rá.) A cursus egy neolitikus építmény, nevét a római cursusokról, azaz lóversenypályákról kapta, mert azokhoz hasonlítottak. A téglalap alakú árkokat i.e. 3000-3400 környékén építették Anglia és Írország területén. Funkciójuk nem ismert, de valószínűleg szertartásokat tartottak itt, esetleg szertartásokhoz kapcsolódó rituális versenyeket: az építmények végeinél talált nyílhegyek erre utalnak. A Stonehenge cursus 3 km hosszú és 100 m széles, és már évszázadokkal a Stonehenge építése előtt használták. Egy mára kiszáradt patak is átszeli, ami a neolitikumban még létezhetett. Több hasonló cursus létezik, amit patak szel át, ezért úgy sejtik a régészek, hogy valamilyen rituális funkciója lehetett ennek. (Képet nem csináltam róla, mert nem igazán volt látványos, ez inkább a levegőből látható jól.)

A területén több halomsír is fekszik, több nagyobb domb pedig már a cursuson kívül, de hozzá közel található. Ezek már a Stonehenge építése utáni időkből származnak, és közvetlenül a kövekre néznek.

A halomsíroktól pár perc séta a Stonehenge bejárata. A cursus és halomsírok környéke ingyenesen látogatható, viszont a kőkör körül kerítés áll, és csak jeggyel lehet a közelébe menni. Valójában a kerítésen túlról is jól látszik, nem feltétlenül kell pénzt kiadni érte. Bementünk, és végre nyugodtan körbejárhattuk a giant granite birthday cake-et.

A Stonehenge környéke már i.e. 8000 környékén lakott lehetett, erre utalnak az ebből az időszakból származó cölöplyukak. Nem messze egy település nyomait is megtalálták ebből az időből. I.e. 4000-ből származnak a Salisbury-síkság első halomsírjai. I.e. 3500 körül megépült a Stonehenge cursus, i.e. 3100 körül pedig a Stonehenge első fázisa, egy 110 m átmérőjű, kör alakú árok, amibe szarvas- és ökörcsontokat temettek. I.e. 2900 körül valamilyen fa építmény állhatott az árkon belül, a fennmaradt cölöplyukak erre utalnak. Hamvasztásos temetéseket végeztek a körön belül. I.e. 2600 környékén állították fel a stációköveket – ezek a kisebb kövek a körön belül. A nagy homokkövek a következő fázisban, i.e. 2400 környékén érkeztek a helyszínre, és állították fel a ma is látható nagy kőkört. A függőleges oszlopokra csapolt illesztéssel csatlakoztatták a vízszintes köveket. A kör közepén öt trilitet helyeztek el: ez két, 9 méteres követ és a rajtuk elfektetett vízszintes követ jelenti.

És hogy what’s the meaning? Ahogy az Ylvis is megénekelte: nem tudjuk. Elhelyezkedéséből adódóan csillagászati megfigyelésekre vagy rituálékhoz használhatták. Nyári napfordulókor a kör közepén állva a nap a bejárat oszlopai között kel fel, a téli napfordulókor pedig az ellenkező irányban megy le. Valószínűleg zarándokhely is volt, amit a gyógyulni vágyók kerestek fel: erre utalnak a közelben feltárt sírok, melyekben sok a nem helyi, akik csontjain sérülések vagy betegségek nyomai láthatók. A Stonehenge egyik kőtípusának, a walesi Preseli Hillsből származó kékkőnek a mai napig gyógyító erőt tulajdonítanak.

Abszolút varázslatos ez az egész történet: emberek évezredekkel ezelőtt elkezdtek kőköröket építeni, és 2022-ben odamegyünk, és megnézzük őket. Felfoghatatlan ez az időbeli távolság, és az is, hogy ilyen látványos maradt az építmény. Mit szólnának vajon az építők, ha tudnák, hogy ezer évekkel később is állnak a kövek? Tényleg elképesztő. És ezért hatalmas élmény a Stonehenge-hez ellátogatni: lehet mondani, hogy “csak unalmas kövek”, de te jó ég, 4500 éve ott állnak azok a kövek!

Nem siettünk, kétszer is körbejártuk, és még le is ültünk egy padra csak úgy gyönyörködni. Nekem ez óriási élmény volt.

A látogatócentrumba már a kisbusszal mentünk vissza. Megnéztük a kinti és benti kiállítást, ami a Stonehenge építésének fázisait mutatta be. Volt egy kis terem régi fotókkal, ahol átlagemberek fényképeit nézegethettük a fotózás elterjedésétől napjainkig. Némelyikhez kis beszámolót is csatoltak. Egészen döbbenetes volt olyanokat látni és olvasni, hogy valaki gyerekkorában a Stonehenge kövei között bandázott a többiekkel, katonák fotózkodtak ott a háború után, és bizony sokáig simán fel lehetett mászni a kövekre is. Most azért ennél jobban őrzik. Pont láttuk is, hogy egy wiccaruhás nő bemászott a kis kerítésen az egyik kőhöz imádkozni, és már mentek is a biztonságiak kivezetni. Utána minket is nagyon méregettek, amikor megálltunk majdnem ugyanott fotózkodni, de mi jógyerekek voltunk, nem másztunk be. 😀

Még egy csokitorta szelet elpusztult a büfében a busz indulására várakozva. A busz nem ugyanarra ment vissza, elhaladtunk Old Sarum erődítménye mellett. Leszállhattunk volna, de ez már nem fért bele az időnkbe. Old Sarum helyén már i.e. 3000 környékén éltek emberek, és i.e. 400 körül emeltek földvárat a dombon. 1029-től 1220-ig itt állt a Salisbury katedrális, de nem tartották ideálisnak a helyszínt, és átköltöztették mai helyére.

Salisburybe érve a mi utunk is ide vezetett, a mai Salisbury katedrálisba. Monumentális az épület, ez már a templomot megpillantva is egyértelmű: a 123 m magas toronycsúcsa tényleg az egekbe tör.

A katedrális alapköveit 1220-ban rakták le, és kereken száz évig építették: 1320-ra készült el. Az épület legproblémásabb része pont a torony: annyival megnövelte az épület súlyát, hogy félő volt, hogy le fog omlani – nem egy ilyenre volt példa akkoriban. 1668-ban meg is kellett erősíteni a torony tartószerkezetét.

A katedrális nemcsak az épület szépsége miatt jelentős, hanem azért is, mert itt őrzik a Magna Chartát, az angol alkotmányfejlődés egyik legjelentősebb dokumentumát.

Ez az a szabadságlevél, ami gyakorlatilag megszüntette az uralkodó törvényeken felüliségét, korlátozta a királyi hatalmat, és biztosította a városok, nemesek, egyházi személyek jogait és szabályozta az adókivetést. Az 1215-ben kiadott dokumentumból ma négy példány létezik, ezek egyike látható a katedrális külön erre a célra berendezett csarnokában. Egy kis sátorba belépve lehet olvasgatni a latinul írt levelet, fotózni viszont tilos.

A katedrális után vacsorázni szerettünk volna, be is ültünk egy hangulatos kis kocsmába, ami egy történelmi házban működik, ez volt a The New Inn. Kiderült, hogy beteg a szakács, enni nem fogunk tudni. Megittunk egy cidert, aztán továbbálltunk. A The Wig and Quillben már volt konyha, de csak később. Addig kikértünk ott is egy cidert, és beszélgettünk, amíg kb. egy óra múlva megrendelhettük a vacsoránkat. A világ egyik legjobb veggie burgerét ettem, végre nem műhúsos szójapogácsa volt a burgerben, hanem zöldségpogácsa! Nagyon tetszett ez a hely is, sajnáltam, amikor vissza kellett indulnunk Wokingba, de már későre járt.

Izgalmas nap volt ez sok turistáskodással. A Stonehenge mindig lenyűgöző, de Salisbury is nagyon tetszett. Érdemes lenne rászánni legközelebb még egy napot.