Még leírni is fáj a címet, mert nagyon szerettem volna a teljes szakaszt bejárni, ami Dobogókő végállomást jelentett volna. Ha az a volna ne lett volna… A kéken töltött ennyi idő után is újabb tanulságokat tudunk levonni: a téli túrák egészen másként működnek, mint az összes többi évszakban. És nem érdemes a túra végére hagyni egy nagyobb emelkedőt, mert nagyon rosszul hat az ember lelkesedésére és kitartására. Na de jöjjenek a részletek!

2022. január 15. szombat
Az előző hétvégén akartunk túrázni, de húg nem érezte jól magát, és igazából annyira nekem se ártott a pihenés. Pénteken Lassi szerkesztőségi után siettem haza összepakolni és lefeküdni időben aludni. Reggel a Népligetnél találkoztunk húggal, onnan együtt mentünk az Árpád hídhoz. 9 után nem sokkal már le is szálltunk Solymáron a Téglagyári bekötőútnál, és a deres betonúton sétáltunk vissza a pecséthez a gyár kapujánál. Húg pecsételt, aztán a vasúti sínek mentén indultunk tovább.

Hideg volt még nagyon, fázott a lábam a túracipőben. Hamarosan visszatértünk a Külső Bécsi útra, amin át kellett mennünk a túloldalra, de nem volt egyszerű. Egy kanyarodó autó miatt megállt a forgalom mindkét sávban, de még így is majdnem elütöttek.

Felmásztunk Pilisborosjenő határába. Ismerős volt az emelkedő, és hamar rájöttem, hogy túráztunk már erre. Elsétáltunk a Teve-szikla mellett, aztán hamarosan rákanyarodtunk a Kevélyekre vezető útra.

Eddig ezen az úton csak lefelé jöttünk, és mindig reménykedtem, hogy sose kell az ellenkező irányból mennem. Hát nem volt egy kellemes menet felmászni a Kevély-nyeregre, de feljutottunk. Pecsételtünk, aztán a pihenőhely szélén, egy emléktábla alatti padon harmadoltunk el egy részgyőzelmi sört és megtízóraiztunk. A napon egész kellemes volt üldögélni, de hamar elkezdtünk fázni. A látvány is kiváló volt pedig, egyedül az épülő MOL torony torzója rontja el a kilátást. Döbbenetes, hogy ilyen messziről is belerondít a látképbe.

A leereszkedés már lazán ment. Emlékeztem, hogy egyszer a Mackó barlanghoz mentünk innen, aztán Csobánkára, és azt hittem, most is azt az útvonalat követjük. Annyira nem bántam, hogy a kék nem arra visz, mert nagyon meredek volt és csúszós. Helyette kényelmesen lesétáltunk. Azt hittem, a faluba azért betérünk, de elég nagy ívben kikerültük.

Murvás úton nyílt mezők között, aztán újra fák között jártunk. A Szentkútnál újabb pihenőt tartottunk.

Innen Pilisszentkeresztig már nagy emelkedők nem vártak ránk, csak utána fel az út Dobogókőre.

A Dera-szurdok némileg lelassította a haladást, de könnyen átjutottunk rajta. A hideg idő ellenére sokan járták a szurdokot, tipikus településközeli, könnyen járható turistalátványosság.

Szép egyébként, a fagyott patakkal kifejezetten romantikus volt, de nem szeretem az ilyen könnyen megközelíthető helyeket, ahova kocsival ki lehet menni és magassarkúban végigtipegni.

Pilisszentkereszten a kocsmában pecsételtünk, és eldöntöttük, hogy iszunk egy sört. Fox és húg teljesen átfagytak és leszavazták a túra folytatását. Én azt a maradék 4 km-t még letoltam volna, de elfogadtam, hogy majd legközelebb. Úgyis régen üldögéltem falusi kocsmában, annak mindig meg van a maga hangulata.

600 km van a lábunkban, a teljes kék 51%-a.