OKT 17 – Törökmező turistaháztól a Nagy-Hideg-hegyig

A 17-es szakasz elejét már lesétáltuk márciusban, és sajnos csak április legvégén tudtuk folytatni. Maradtunk az eredeti tervnél, a maradék kb. 30 km-et két napra osztottuk szét: első nap Törökmezőtől a Nagy-Hideg-hegyig, második nap pedig Nógrádig mentünk. A NHH turistaszállón jó előre foglaltunk egy szobát, és jeleztük, hogy szaunázni is szeretnénk majd – a fáradt lábaknak igazi mámor a jó meleg szauna. A kétnapos túrára mindkét húgom velünk tartott, úgyhogy négyen indultunk el.

Április 30. szombat
Kishúg előző este nálunk aludt, húggal pedig a Nyugatinál találkoztunk. Elvonatoztunk Kismarosra, onnan pedig busszal mentünk a Törökmező turistaház bekötő úthoz, ahol legutóbb a túránkat befejeztük. Meglepődtem, hogy rajtunk kívül mások is ide tartottak a busszal, az volt a benyomásom, hogy ide inkább autóval járnak az emberek. Naptejjel bekenve, kullancsriasztóval befújva indultunk el a másfél kilométeres sétára a turistaházig. Bemelegítőnek jó volt, akklimatizálódtunk a meleghez, ismerkedtünk a táskáink súlyával.

Vadaspark

A turistaháznál megnéztük a mini vadasparkot, amit a múltkor kihagytunk. A büfében vettünk innivalót, azt kényelmesen elkortyoltuk egy padon, megreggeliztünk, beszereztünk egy kis nasit is, utána indultunk csak el ténylegesen.

Húgok

A turistaháztól lefelé vezetett az út, aztán egy rozoga hídon átkeltünk, és kezdődött a mászósabb szakasz. Tudtuk, hogy az első napi túra nagyján ez vár ránk, mégse esett valami jól. 😀 Gyorsan megszabadultunk a nadrágjaink lecipzározható szárától, hamar kimelegedtünk. Megkönnyebbülés volt, amikor kiértünk egy mezőre, ami nagyjából szintben volt. Onnan láttuk a ránk váró hegyeket, amik fenyegetően magasnak tűntek, és visszatekintve a mögöttünk hagyott emelkedőknek is búcsút inthettünk.

A távolban a Börzsöny

Kóspallagig nagy izgalmak nem történtek, beszélgettünk és raktuk a lábainkat egymás után. Kóspallagon tartottunk egy pihenőt a kocsmában, ahol egy sör is lecsúszott. Egy párszor már elmondtam, mennyire imádom a falusi kocsmákat, ez is végtelenül menő volt.

A faluból már emelkedett is az út, kezdődött a kálvária, aminek a tetején szép kilátás nyílt.

Nagyon röviden pihentünk csak meg, a mászás után igyekeztünk újra levegőt kapni, és akkor már néhány fotót is lőttünk.

Csoportszelfi

A Kisinóci turistaházig még át kellett kelni egy patakon, aztán keskeny ösvényen átvágni a növekvő aljnövényzet között, aztán egy újabb gázló után már a betonúton jártunk.

Vadromantika

A turistaház sörkertjében újabb pihenő következett, és igyekeztünk felkészülni a ránk váró 580 m szintemelkedésre a következő 5.7 km-en.

Kisinóc

Húgék az elején még futottak, amire csak csóváltam a fejem, mert én még emlékeztem, milyen meredek ez az út lefele, és még az is mennyire megterhelő volt. Sejtettem, hogy nem lesz egy könnyű menet felfelé, de arra még én sem számítottam, hogy ennyire kemény lesz. Az egy dolog, hogy meredek, de nincs egy pár méter, ami szintben lenne, és ami egy kis pihenést jelentene a folyamatos kapaszkodásban.

Végtelen emelkedő

Végtelennek tűnt az út. Sok helyen köves, poros, csúszós volt, és hiába néztem fölfele, sose tűnt úgy, hogy enyhülne a meredekség. Amikor azt hittem, ennél tovább nem emelkedhet az út, akkor is emelkedett. Többször megálltunk levegőt kapni, a pulzusom az egekben volt végig. Kishúg nagyon fitt volt, ő rohant az elején, mi meg igyekesztünk valahogy felvánszorogni. Mikor húg besokallt és cigi- és csokiszünetet tartott, kishúgot bíztuk meg a feladattal, hogy átvegye a szobát. A honlap szerint ugyanis este 6-ig lehet átvenni a szobákat, amit sejtettünk, hogy azért rugalmasan kezelnek, de biztosra akartunk menni. Kishúgnak még volt esélyes 6 után nem sokkal odaérni, nekünk nem annyira.

Óriások között

Mikor húg összeszedte magát, folytattuk a tortúrát, de már nem kellett sokat szenvednünk, és elértük a sűrű, bükkfás szakaszt, ahol végre szintben is haladtunk egy kicsit. Onnan meg már tényleg nem volt sok a turistaház.

Szikla a turistaház előtt

Fáradtan, farkaséhesen estünk be. Kishúg már átvette a szobát, azon nem kellett már aggódnunk, úgyhogy az első lendülettel kértünk ki egy-egy sört és a vacsorát. Nagyon okosan oldották meg a különböző diétás igényeket: vegáknak bableves volt nokedlivel, húsevőknek babgulyás, a gluténérzékeny kishúg pedig babgulyást kapott nokedli nélkül. Gyakorlatilag egy kajából háromféle verziót tudtak varázsolni, szerintem zseniális.

Portré a turistaházból

Vacsora után lepakoltunk a szobában. Egy emeletes ágyunk volt és egy olyan, aminek csak felső szintje van, de az kétszemélyes. Volt erkélyünk is, ami a hegyről lefele nézett, nagyon szép volt a kilátás. Amikor egyszer megszálltunk itt a kószákkal, nagyobb szobánk volt, és annak az ablaka a hegy felé néz, ahol nincs nagyon kilátás. Meglepően kevesen voltak egyébként a szállón, azt hittem, tele lesz a hétvégén, de csak pár emberrel találkoztunk. Úgy tűnik, az április vége még nem szezon.

Közvetlen kilátás az erkélyről

Este 8-ra kértük a szaunát felfűteni, és egy órát aszalódtunk a melegben. Csodálatos volt a fárasztó túra után! Az este végén még kiültünk a társalgóba egy sört elkortyolni (teljesen egyedül voltunk lent), aztán lefekvés előtt még csillagokat néztünk a domb tetejéről. Láttam egy hullócsillagot is! Megdöbbentő látvány volt, hogy mennyire fényszennyezi az ég alját még ilyen távolságból is Budapest és a környező városok.

Éjjel úgy aludtunk, mint akiket agyonvertek. A szomszédos szobában egy pasi úgy horkolt, hogy hozzánk is áthallatszott, elsőre azt hittem, hogy egy motor jár valahol, de az alvásban ez se tudott megzavarni.

654 km van meg a kékből, a teljes kéktúra 56%-a.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s